Ezt a zenét ajánlom a cikk olvasásához:

Belépve a pláza elektromos ajtaján, mint egy amazon érkezem. Hosszú, fekete kabátomat felröppenti a kintről beszökő fuvallat. Tűsarkú cipőm hangosan kopog a polírozott kövön. Hosszú hajamat kontyba fogtam, nyakamban fekete lakkozott nyaklánc van, amit egy ezüst lakat fog össze.  Egyik kezem zsebben tartom, másikkal szorosan fogom a mini táskámat, ami úgy villog az egyszerű megvilágítás alatt, mint a diszkók ufólámpái. Párjukkal érkező fiatal férfiak, barátnőjük mögött kikandikálva nézik magasra ugráló farpofáimat, miközben szorosan markolásszák saját nőstényükét. Elérve a mozgólépcsőhöz ráállok, s engedem, hogy a magasba emeljen.

Az emeleten folytatva az utamat, célirányosan a találkozó helyszínére veszem az irányt. Az egyik pihenőhelynél meg is pillantom Dínót, aki nagy izgalommal falja csokis fánkját, egy kis kakaó kíséretében.

„Na, heló!” – köszöntött, miközben a fánkdarabok szóródnak a szájából.

„Jézusom. Rohadt gusztustalan vagy.”

„Most miért? Reggelizem.”

„Igen, látom.” – mondtam fintorogva. „Miért itt kellett találkoznunk? Miért nem küldtél értem autót?”

„A kocsim kint áll. Én viszlek ma el.”

„Te? Sofőrre nem telik már? Ennyire visszabukott a biznisz” – mondtam röhögve.

Csak sandán nézett rám, s nem értette a dolgot. Mindegy, gondoltam magamban.

„Hova megyünk?”

„Egy igen fontos személyhez. Régi haver.”

„Egy újabb futtató?”

„Dehogy! Ő egy Japán multinacionális cég fő igazgatója.”

„Japán? Ne már.”

„Most mi bajod a Japánokkal?”

„Hogy nem csak a szemük a kicsi.”

Hirtelen kitört röhögése közben, a maradék péksüteményt is a padlóra köpte.

„Kiakadok rajtad” – mondta nevetve, s elindultunk a kijárat felé.

A parkolóban beültünk a kocsijába és elindultunk. Hatalmas dugó közepette próbált finom utalásokat adni, hogy nem csak munkaként tekint rám. Próbáltam nem tudomást venni a dologról, hiszen akármennyire is bírtam a fejét, olykor az agyamra ment. Lazulásképp a cigimhez nyúltam, és meggyújtottam.

„Mit csinálsz?” – riadt rám.

„Szerinted ez mindek látszik? Építőkockázom, de felőlem hívhatod, ahogy akarod.”

„Az én kocsimban nincs cigi.”

Megvetően néztem rá, mint aki ezt a minimális örömöt is elveszi tőlem.

„Jó!” – feleltem és kihajítottam az alig égett cigarettám.

Ezután az úton végig csendben ültünk, mint két rossz házaspár. Hosszú idő multán megállította a kocsit egy igen szép építésű, de egyszerű ház előtt és kiszállt. Kinyitotta nekem is az ajtót, s kacsóimat megragadva kisegített. Odaléptünk az ajtóhoz, és becsöngetett.

„Brrr!”

„Igen?” – szólt ki egy magas, nem igazán férfinak hallatszó hang.

„Dínó vagyok.”

„Oh, de jó. A főnök már nagyon várt.” – és beengedett minket.

Beálltunk a liftbe, és megnyomta a 15-ös gombot.

„A főnök?” –kérdeztem.

"Majd később elmagyarázom."

A folyosón végiglépkedve, az egyik ajtó előtt öltönybe és napszemüvegbe öltöztetett férfiak álltak. Egyből tudtam, hogy ez lesz a mai munka helyszíne. Dínó tisztelettudóan közölte, hogy minket várnak. A két kigyúrt kopasz fickó utat nyitott nekünk, s beengedtek. Utolsó belépőként hátrapillantottam rájuk, mint aki nem tudja, hova a picsába került már megint. Rezzenéstelen arccal álltak tovább. Követtem szorgalmasan Dínót. Mélyről jövő érzéseim azt sugallták, hogy nem igazán jó helyen vagyok. Nem éreztem magam biztonságban.

A modern berendezéssel bíró kégliben, mindenhol a kint hasonló öltönyös férfiakhoz hasonló kopaszokkal volt tele a szoba. Szinte minden lehetséges kijáratnál állt egy. Szemüket eltakarva, fejük felénk fordításával jelezték, hogy figyelnek minket. Megkértek, hogy várjunk, majd odainvitáltak a szófára, s türelmünket kérték.

Nem sokkal később az egyik kigyúrt agyas odalépett hozzánk és finoman utalt arra, hogy húzzak dolgozni. Kinyitotta az egyik szoba ajtaját, amit teljes sötétség borított be. Szerettem a sötétet, hiszen a munkámhoz tartozik és olykor, igen hasznos volt, hogy nem láttam semmit. Kigomboltam a kabátom, a táskámat pedig az egyik fotelba dobtam. Mikorra megszokta a szemem a homályt, egy alakot pillantottam meg a szoba másik végében. Talpig latexban, állarccal eltakart arccal várt az állítólag Japán haver. Szót sem szólva odaléptem hozzá. Végigmértem, s megszólalt.

„Csak büntess és szólíts Akitaka-nak! Más nem kell.”

„Rendben.” – válaszoltam és cselekedtem.

A falon végig igen kemény és durva játékszerek lógtak, amiket használatképp készítettek elő nekem.

Levettem egy ostort és elkezdtem simogatni talpig nejlonba öltöztetett állatunkat. Néha odacsaptam erősebben a hasára. Halkan sóhajtozott, s megkért, hogy legyek vele kemény.

„Kemény?” – morogtam magamban. „Hát legyen.”

Levettem a polcról egy nagy, vastag szögecsekkel kivert lapátszerű csapóeszközt. Megkerültem, és hátulról támadtam rá. Nagy erővel rácsaptam a fenekére többször is.

„Azonnal feküdj az ágyra, te mocskos állat.” – parancsoltam neki, amit azonnal teljesített.

Kezembe vettem újra az ostort és rákúsztam. Latex kezeslábasom nem igazán csúszott az ő szerkóján, de annak ellenére erőltettem. Keményen hozzányomtam a melleim és a csípőm, hogy érezze, valóban ott vagyok. Ajkaimmal rászuszogtam, s mocskos dolgokat vágtam a fejéhez. Kezemben az ostorral végigsimítottam a mellkasát, s nagyokat csaptam rá. Felültem és éreztem, hogy a szerszáma a magasba emelkedik. Elgondolkozva, nem értettem, hogy hogyan is izgulhat fel valaki ilyentől. Csípőmet mozgatva, kezdtem én is élvezni a dolgot és játszottam tovább a szerepem. Leszálltam róla és adtam az utasításokat.

„A földre, hanyatt!” - parancsoltam erőszakosan.

 Testét keményen odavágta, várva a hatást. Tűsarkúmat belemélyesztve a combjai közé keményen masszíroztam a falloszát. Ő csak folyamatosan nyögött. Lassan ráálltam a testére szúrós karmaimmal, s egyik párját a szájába dugtam utasítva arra, hogy nyalogassa. Közben egyre erősebben nyomtam a másik lábam a mellkasára. Fájdalmas gyönyörben volt rész, de nagyon élvezte.

„Elég lesz!” – mondtam majd újra az ágyon kötöttünk ki. Lehúztam a ruha cipzárját, s a derekáig levetkőztettem. Kezeit az ágy karfájához bilincseltem, ezzel is felhívva a figyelmét, hogy én vagyok az, aki dirigál. Levettem a polcról egy fekete műpéniszt, s fektetve a két lábam közé raktam. Felhúztam egy könyökig érő, latex kesztyűt is, majd simogatni kezdtem vele. Csípőmet odavágtam az övéhez, és a játékszerrel együtt előre-hátra mozogtam. Ahogyan a valós és nem valós fallosz egymáshoz dörzsölődött, éreztem, hogy egyre keményebbre dagad az övé, és vulkánként robban bele a latex alsórészbe. Némi férfi ondó rám is csapódott, de nem bántam, hisz tudtam, hogy jól megfizetnek érte. Utolsó lökésként a kesztyűs kezemet belemártottam a saját végtermékébe, s az arcra kentem. Ó élvezettel nyalakodott, mint egy ovis kisfiú a tálat, mikor a mamája csokis sütit süt.

„Ez valami mesés volt.” – mondta. „Nem hiába téged ajánl mindenki.”

Helyeselő mosollyal lehúztam a kesztyűket, s rádobtam.

Az éjjeliszekrényen lévő fura szerkezeten megnyomott egy gombot, majd megköszönte a segítségemet.

Lehúztam a fura kesztyűket magamról, felvettem a kabátom s távoztam. Nyitva az ajtót, az egyik kopasz állt ott, egy csésze teával a kezében. Megkért, hogy várjak, azonnal kifizet.

A kanapén már nem ült ott Dínó. Itt hagyott.

Megálltam a bejáratnál, s vártam a nekem járó bért, miközben az összes rejtőzködő arcú férfi rám meresztette tekintetét. Kicsit féltem. Közelített felém a tarkóját csupaszra beretvált egyed, aki a teát vitte a szobába, s odanyomott százhúszezret a kezembe.

„Most ez komoly?” – kérdeztem mosolyogva.

„Kevés?”

Mielőtt válaszolhattam volna adott még ötvenezret. Zavartan álltam előtte és nem tudtam mit reagáljak.

„Lehet, hogy hívunk még.” – majd kinyitotta illedelmesen előttem az ajtót.

A folyosón végigmenve azonnal a telefonomhoz nyúltam és hívtam Dínót.

„Hallod, ezek nem normálisak. Alig csináltam valamit, és majdnem kétszázezret kaptam.”

„Igen, ilyenre nem sajnálja a maffia a pénz.”

„Maffia?”

„Igen. Ő volt Japán legnagyobb Maffiafőnöke. Tudom, hogy nem szabadott volna belekevernem téged ilyenbe, de tudtam, hogy kell a pénz, ők meg bármennyit képesek fizetni a jó munkáért.”

„Hát baszdmeg! Ezt azért közölhetted volna velem. Nem akarok semmilyen mocskos kis játék véres vagy halott szereplője lenni.”

„Tudom. De ha elárultam volna, nem vállaltad volna el.”

Válaszra nem méltatva lebasztam mérgemben a telefont és kiléptem az utcára. Egy fekete limuzin várt az ajtó előtt. A sofőr kinyitotta az ajtót és megkért, hogy szálljak be. Felpillantottam az lakás ablakára, s láttam, hogy három kopasz fickó követ a tekintetével. Nagyon nem mertem ellenkezni, rágondolva, hogy mire képesek. Beszálltam a kocsiba és elhajtottunk.

 by csildicsildi