Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Egy utcalány naplója

Itt mindent megtalálsz. Szex, drog, alkohol, kapcsolatok, erőszak. A cikkek erős vulgáris és trágár szavakat tartalmaznak. 18 éven aluliak számára..bla bla bla! Ezt bírjátok? Naná, hogy bírjátok.

Naptár

augusztus 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Friss topikok

  • csildicsildi: @Oidipus Prime: Értettem főnök. :) (2010.03.22. 16:20) 9. Jane – Dr. Jefferson
  • csildicsildi: @Oidipus Prime: az az. :D (2010.02.28. 21:03) 0. Főszereplők
  • Oidipus Prime: Ja alkoholgőz mi... én tegnap kurvák és kamionosok buliban voltam... olyan szinten szétkészültem, ... (2010.02.28. 11:55) 5. Jane - Dínó
  • csildicsildi: @Oidipus Prime: Kerti törpés? Te perverzebb vagy mint én. :DDDDD Munka volt elég, csak sajnos nem ... (2010.02.27. 16:30) 4. Jane - A Maffia dominája
  • csildicsildi: Nem sajnos, estére elfogyott az energiám és nem tudtam írni, pedig lett volna mit. :) De ígérem, h... (2010.02.25. 08:29) 3. Jane – Hatvan ezres elit party

10. Jane - Mexico

csildicsildi 2010.03.22. 19:01

Ezt a zenét ajánlom a cikk olvasásához:

 

 

Délután három óra körül felcsörgött a telefonom. Teljes nyugalommal kaptam utána, mint egy lajhár.

„Halló?”

„Szia kincsem, anyu vagyok.”

„Szia anyu! De örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság odahaza?”

„Hát, tudnék mesélni. Képzeld, Ricardo megnősül.” – mondta kacagva.

Ricardo Rodríguez egy gyerekkori barátom volt, akivel egy utcában laktunk sokáig. Az osztálytársai sokszor kicsúfolták vastag keretes szemüvege és csúnya, pattanásos arcbőre miatt. Egyébként jó fej kisgyerek volt, emlékszem rá. Mindig sokat nevettünk és bohóckodtunk. Naphosszakat képesek voltunk ülni a vízparton lévő öreg fa törzsénél, és ostobaságokról fecsegni.

Komolyan mondod? Ezt nem hiszem el! Mondtam én neki mikor kicsik voltunk, hogy egyszer úgy is bekötik a fejét, de nem hitte el nekem.” – mondtam nevetve.

Anyu, csak röhögött velem a telefon túloldalán, erősen rekedtes hangján.

Már akkor is okos kislány voltál, drágám!”– jelentette ki büszkén. –„A munka milyen? Remélem, nem hajtod túl magad nagyon. Ezek az ingatlanosok nagyon erőszakosok tudnak lenni.”

A családom semmit sem tudott a munkám mivoltjáról, de jobb is volt nekik így. Azt hitték, hogy egy nagymenő ingatlanközvetítő cégnek dolgozom, mellette pedig tanulok. Havonta küldtek nekem valamennyi pénzt, amihez én sosem nyúltam hozzá. Úgy gondoltam, egyszer, ha nekik lesz szükségük az én segítségemre, ezt az összeget szépen visszaadom. Mióta elköltöztem hazulról, azóta ott csücsül a bankszámlámon, érintetlenül. A lebukás minimális esélyét is mindig elkerültem, nem szerettem volna, ha valaha miattam szégyenkezniük kellett volna.

„Néha sokat dolgozom, néha keveset, de a munka mindig kemény anyu, viszont nem bánom, jó pénzt kapok érte, meg élvezem is azért. Legalább lefoglalom magam és nem unatkozom.”– nyugtattam meg.

„Ennek örülök! Annyira büszke vagyok rád kislányom. Egyébként az esküvő miatt hívtalak fel. Eljöhetnél, legalább mi is látunk. Olyan régen voltál itthon, hiányzol a családnak.”

„Jaj, anyu, nem tudom. Jó lenne hazamenni, de nem biztos, hogy el tudok szabadulni innen, mindig sok a meló.”

„Egy hét szabadságot csak adnak. Minden munkahelyen jár, akármilyen szigorú is.” – mondta, miközben érezhető volt a hangján a harag előtörése.

„Majd utána érdeklődöm, de nem ígérek semmit. Ne éld bele magad, anyukám! Annyira nincs is kedvem találkozni Ricardoval. Emlékszel, hogy megharagudott rám, hogy csak úgy köszönés nélkül, hipp hopp eljöttem?”

„Ugyan! Mióta elmentél mindenki emleget, hogy mikor jössz vissza. Ricardo is megkért, ha netán hazatévedsz, feltétlen szóljak neki, mert szeretne látni.”

„Jaj, de én nem nagyon akarok…”

Mielőtt befejezhettem volna a mondanivalómat, édesapám zúgott fel a háttérben, s ereiben folyó spanyol vérének köszönhetően rám förmedt hadarva.

„Juana Camila Teresa Sofía Margarita Elena Susana Gomez, ne makacskodj nekem! Eljössz az esküvőre és punktum! A jegyet már megrendeltük. Pénteken indul a gép, ajánlom, hogy rajta legyél, kisasszony!” – parancsolt rám apai szigorral, aminek sosem tudtam ellentmondani.

„Jól mondja apád!” – helyeselt édesanyám is mellette.

„Oké, akkor hazamegyek!” – feleltem vissza nekik bárány hangom, mint egy jó kislány.

„Rendben drágaságom, akkor várunk haza! Puszi.” – köszöntek el, immár lenyugodva.

Földhöz vágtam a telefon és mérgelődtem.

„Nem hiszem el, hogy megint ugyan itt tartunk. Mindig ezt csinálják. Esküvő? Ki nem szarja le? Legyen boldog Ricardo a ribancával engem meg hagyjanak békén.”

Kiöntöttem némi Bourbont a poharamba, s egy húzóra megittam. Rohadtul izgultam, mert valóban régen jártam már otthon. Mondjuk, biztos voltam benne, hogy nem változott semmit, mégis egy fura érzés keltett bennem, hogy ez nem csak egy egyszerű vakáció lesz.

„Amúgy is, mi a picsámat vegyek fel? Combfixet lakkcsizmával?” – elmélkedtem magamban, miközben a hasamat fogva nevettem. Majd hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról, s komolyra merevedtek az arcízületeim.

„Uram Isten! Azonnal el kell mennem vásárolni.”

Úgy elszaladt az idő, hogy hirtelen Csütörtök lett, és eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni Dínónak a dologról, pedig többször is találkoztunk a héten. Gyorsan felhívtam, s közöltem vele a remek hírt.

„Figyelj töki, holnap elutazom egy hétre, úgy hogy ne szervezz be nekem senkit, oké?”

„Időbe szólsz.”

„Tudom, tudom, bocsi, de teljesen kiment a fejemből.”

„Jó, mindegy. Hova mész?”

„Haza!” – jelentettem ki csüggedve.

„Oh oh, csak nem hívtak az ősök, hogy régen látták imádott lányukat?”

„De, képzeld ők hívtak. Egy régi barátom esküvője lesz, amin szerintük feltétlen ott kell lennem. Kurvára örülök neki, elhiheted.”

Alig bírt megszólalni úgy röhögött.

„Menj csak, rád fér egy kis kikapcsolódás. Már ha ezt annak lehet nevezni. De milyen szar lesz egy hétig szex nélkül, gondolj csak bele!” – tette hozzá.

„Baszd meg! Ezt most muszáj volt? Eddig ez eszembe se jutott.”

„Na, azért nem féltelek én annyira téged. A Spanyolok jó szeretők, biztos találsz magadnak valakit arra az egy hétre.”

„Biztos, seggfej. Na, akkor elengedsz?”

„El, el. Menj csak. Majd csörögj rám, ha visszajöttél.”

„Rendben. Csákó!”

„Szia”

Elővettem a bőröndöm, s telepakoltam az újonnan vásárolt, kicsit diszkrétebb ruhákkal, mint amiket hordani szoktam. Fele cuccon még a címke is rajta volt, de nem igazán érdekelt. Kiválasztottam egy piros színű, lengébb szoknyájú, ujjatlan térdig érő ruhát, s felhúztam. Jó idő volt, nem nagyon akartam túlöltözni. Megfogtam a kofferom, hívtam egy kocsit és elindultam a reptérre. A taxi nagy dugóba keveredett a belvárosban, így épphogy elértem a gépet, amire a jegyem szólt. Kimerültnek éreztem magam, s végigaludtam az utat.

 

Innentől ezt hallgasd:

 


Ahogy leszálltam a gépezetről, nagyot szippantottam a levegőbe, s egyből megcsapta az orromat a tipikus spanyol szag, amihez mexikói hangulat és panoráma társult. Itthon vagyok!

Nem várt senki a reptéren. Vagy elfejtették, vagy annyira készülődtek a jövetelemre, hogy nem volt idejük kijönni elém. Ezek a spanyolok!

Béreltem egy autót, feldobtam a napszemüvegem, és elindultam a fővárostól pár kiló méterre lévő, kis poros szülőfalumba. Letekertem az ablakot, s miközben rágyújtottam egy cigarettára, nagyban bámultak kifelé, csodálva a tájat. Élveztem az utat, de közben filóztam, hogy mi vár majd odahaza. A keskeny úton végighaladva, a visszapillantó tükörből láttam, ahogyan az út mögöttem erősen porzik, s az apró kavicsok pattogó táncot lejtenek a kerekek alatt. Beérve a piciny faluba, lelassítottam. Az utcákon a szokásos zsivajtól hangosan felcsengő népesség élte hétköznapjait, akik kíváncsi tekintettel figyelték az autót, hogy vajon ki lehet ez az ismeretlen betolakodó. Idős nénik ültek sorfalat az utca mind két oldalán, kisgyerekek pedig szaladgálva élvezték a napsütést. Minden olyannak látszott, mint régen. Először csak egy hang, később kánonszerű zsivaj ütötte meg a fülemet, ahogyan elhaladtam köztük.

„Ez nem Juana Camila Teresa…”

„Hazajött. Itt van Juana Camila…”

„Juana Camila Teresa Sofía Margarita Elena Susana Gomez” – kiabálták a gyerekek, szaladva az autó mellet.

Én csak mosolyogtam rájuk, s próbáltam nem elütni őket. Fogalmam sem volt, hogy ilyen sokan ismernek, és ennyien várnak haza. Mi kicsit kijjebb laktunk a falutól, mondhatni, egy farmszerű tanyán. Begurulva a házunk nagy portájára, az ajtó azonnal nyílásra eredt. Édesanyám lépett ki rajta, s ahogyan kiszálltam az autóból, először meg sem ismert, csak furcsán nézett rám, mint egy idegenre. Mikor vigyorogva levettem a szemüveget, képemet felfedve, orcája hatalmas mosolyra kerekedett. Gyors léptekben haladt felém, szinte szaladt.

„Juana Camila Teresa Sofía Margarita Elena Susana Gomez, kislányom!”- majd szorosan átölelt.

Alacsony asszony volt, hozzám képest főleg. Átkaroltam, és puszit nyomtam a homlokára jelezve, mennyire örülök, hogy újra látom. Nedves mosogatórongyát a hátamhoz nyomta, hosszú ruhája pedig a földet verte. Kontyba összekötött hajában néhol ősz hajszálak voltak fellelhetőek, de arca üde, tiszta és boldog volt, mint Szűz Máriáé. Szorosan megragadta a kezemet, s behúzott a házba. A bútorok, az illatok, a látvány sok régi emléket idézett fel bennem, ami örömmosolyt csalt az arcomra. A konyhában Erica, Alicia, Magdalena, Claudia, Natalia és Victoria testvéreim szorgoskodtak, segítve anyámat. Nagy zsibongás közepette ők is köszöntöttek, ahogyan azt a spanyol vér megköveteli.

„Hát a többiek merre császkálnak?” – kérdeztem tőlük buzgóan.

„Apád kint van hátul a fiukkal. Menj, lepd meg őket.” – parancsolt rám anyám.

Egy lendülettel kiröppentem a konyha felőli ajtón, ami az udvarra vitt. Nagy sétát téve, majdnem az egész birtokunkat átszelve az istálló felé vettem utamat, remélve, ott megtalálom a család többi tagját. Bekukkantva mindannyian nagy munkában voltak, de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, csak kizökkentem őket.

„Halihó!” – kiáltottam fel.

Óramű pontossággal egyszerre hátrafordultak, s hatalmasra nyílt szemekkel szaladtak felém. Édesapám volt a leggyorsabb, aki először ért el hozzám. Amagasba kapott és rikkantgatott.

„Végre, hogy itt vagy. Annyira örülünk neked.”

Fivéreim Antonio, Bernardo és Mauricio, férfi erőnlétükkel büszkélkedve szintén felemeltek, s dobálni kezdtek.

„Hagyjatok már fiúk, kiráztok belőlem mindent.” – mondtam röhögve.

Ők is csak nevettek, miközben könnyedén visszadobtak a talajra.

„Segítsek valamit?”

„Áh, nem kell. Mindjárt végzünk ezzel a fránya birkanyírással.” – mondta apám – „Menj egy kört, sok minden változott mióta elmentél.”

„Oké főnők, értettem!” – feleltem huncut hangon, amire mindannyian nevetve reagáltak.

 Megfordultam, és irányt változtatva visszamentem a konyhába anyuékhoz.

„Meg van még a régi szobám? Kicsomagolnék”

„Persze kincsem. Érintetlenül hagytuk.” – mondta anyukám.

Felmentem az emeletre, ledobtam a bőröndöt a földre és hanyatt vágtam magam a puha ágyon. Csak néztem a berepedezett öreg plafont, és éreztem, ahogyan a boldogság átjárja a testemet. Nem értettem, miért nem jöttem már korábban haza. Hajam hosszan lecsüngött az ágyról, s fejjel lefelé láttam ki az ablakon. Már sötétedett, de annak ellenére szép idő volt. Felpattantam energikusan, s leszaladtam a földszintre.

„Mikor lesz kész a vacsi?” – kérdeztem a pultra támaszkodva.

„Már kész is van, teríthetünk.”

„Akkor kérem a terítéket, majd én szétpakolom.” – mondtam segítőkészen.

Leültünk mindannyian az asztalhoz, s megvacsoráztunk. A szokásos csevej ment az asztal körül, ki-kivel kavar, kinek született gyereke, kinek van szeretője, s mennyi turista jár mostanság ide. Én nem nagyon meséltem a második otthonomról, féltem, hogy lebukom. Édesanyám nagyon könnyen olvas mások gondolataiban, és azonnal rájön az arcmimikából, ha valaki hazudik. Csak ültem közöttük és néztem őket. Büszke voltam, hogy ilyen családom van. Étkezés után kiültem a lócára egy könyvel a kezemben, remélve, hogy a friss levegő és az itthoni illatok olvasásra kényszerítenek.

Natalia mellém huppant, s kérdezősködött. Csak fél mondatokban válaszoltam a kérdéseire, de ő sejtette, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan én azt elő szoktam adni. Később mindannyian kijöttek hozzám, félbeszakítva a nagy érdeklődést. Antonio, Claudia és Erica a lépcsőre ültek, míg Bernardo, Mauricio, Magdalena, Alicia és Victoria a fakorlátnak támaszkodva figyelték az eseményeket.

„Na és? Van valami bolond, aki melletted szeretné leélni az életét?” – kérdezte Erica.

„Hát..azt nem hiszem. De akadnak azért néha halak a hálómba.” – feleltem kacagva.

Egyik pillanatról a másikra Bernardo nagyon dobbantott.

„Mi lenne, ha elvinnénk Juana-t abba a Salsa bárba?”

„Jaj, Bernardo, az egy putri, tele kurvákkal meg ribancokkal. Hagyjad már! Juana nem ilyen lány. Inkább sétáljunk egyet.” – ordibálta le megjegyzését, Alicia.

Nagyra nyitott szemekkel visszakérdeztem.

„Milyen Salsa bár?”

„Tudod, ez a tipikus mocskos Salsa, mindenki mindenkivel kavart már. Nem találnál olyan nőt, akit ne dugott volna meg minden pasi. Olyanok, mint a piócák.”

„Akkor azért jársz te oda Bernardo.” – ütöttem a vállára egy öklöst – „A csajok miatt!”

„Jaj, de lányok. Hát hol csajozzak, ha nem egy ilyen piszkos helyen?” – védekezett nevetve, miközben a körme alól pöckölte ki a koszt.

„Mondjuk…én bírom a Salsát.” – mondtam kacérkodó szemekkel.

„Na! Akkor menjünk.” – vágta rá.

A lányok szorosan tiltakoztak. Talán nekem is kellett volna, de érdekelt a hely.

„Mindjárt, csak átöltözöm.”

„Miért, ez a ruha nem jó?” – kérdezte mosolyogva.

„Mert, jó?”

„Szerintem csini vagy.”

„Akkor húzzunk a picsába. Nem öltözök át.”

„Na, ez a beszéd.” – értett egyet vigyorogva.

 

Innentől ezt hallgasd:

 

 Már teljes sötétségbe borultak az utcák, amikor a bárhoz értünk. Már kintről hallani lehetett a Salsa zenét, s szinte éreztem a talpam alatt a rezegést, ahogyan odabent táncoltak. Belépve a bejáraton, egy vékony folyosón mentünk végig, ahonnan különböző méretű szobaféleségek nyíltak. Ajtók nem voltak a helyiségeken, csak fűzött függönyök himbálóztak. A nagy nézelődésben észrevettem, hogy Bernardo eltűnt mellőlem, s egyedül hagyott.  Egyből a pulthoz mentem, ahol valami koktélt kaptam. A shake-s srác mosolyogva nyújtotta át nekem, az általa ajánlott italt. A bárszéken ülve, lábaim kecsesen voltak összekulcsolva. A tánctérre alig lehetett belátni, mert hatalmas füstfelhő töltötte tele. Beljebb merészkedtem a felizgult, s izzadságtól bódulatba eső táncosok közé, akik szép számmal jelen voltak. A lányok egytől egyig rövid szoknyás, élénk színű ruhát viseltek, magas sarkú cipővel. Néhányan mezítláb riszálták feneküket. A férfiak vagy ingben, vagy atlétában és egyszerű nadrágban voltak. Akadtak olyan is, akik ingjüket kigombolva dörgölőztek a latínákhoz. Lassan lépkedtem rövid ruhámban a hamuval borított padlón, miközben a bomladozó fejek között egy fürkésző tekintetet vettem észre. Egy fiatal srác volt az. Pár évvel volt idősebb nálam, középtermetű, sötét szemű és hajú, tipikus mexikói kinézetű fiatalember volt. Mélyen, folyamatosan a szemembe bámulva figyelt, miközben én olykor a földre tekintettem, majd vissza rá. Kacérkodva vergődte át magát a tömegen, míg lábujjai nem érintették a cipőm orrát. Jobb kezével végigsimította bal kacsómat, könyökömtől a csuklómig, majd magához emelte, s forró csókot nyomott a kézfejemre. Szemeiben igazi spanyol szenvedély táncolt, a teremben szóló gyönyörű gitárszólóra. Én csak mosolyogva álltam, a szemkontaktust tartva. Bal kezével átkarolta hirtelen a derekamat, csípőjét pedig közelebb húzta hozzám. Hosszabb, fazonra nyírt haját elsöpörtem a szeméből, majd megragadtam a vállát. Kezével csípőmet tánca késztette, aminek nem tudtam ellent állni. Hozzádörgölőztem, miközben ő a bal kezét lejjebb terelte. Megmarkolta a fenekemet, majd a szoknyámat meggyűrve maga köré csavarta az egyik lábamat. Ujjait végighúzta hosszú combomon, majd benyúlt a szoknyám alá. Szenvedélyesen táncoltunk, mint két szerető. Megdöntöttem a testemet a fejemmel együtt, hajamat pedig hátracsaptam. Még szorosabban húzott maga felé, kobakját pedig nekinyomta a melleimnek, ahol orcájával simogatta a ruhán keresztül. Mási kezemmel rátapadtam a hátára, amit tenyereimmel masszíroztam. Egyszerre, körkörösen mozogott mindkettőnk csípője. Mikor teljes beleéléssel táncoltunk egy kéz ragadta meg a csuklómat, elrántva onnan. Bernardo volt az. Közénk állt, s gyilkos szemekkel fenyegette meg az ismeretlen fiút. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, de a hülye is látta, hogy nem barátok. Néhány másodperc elteltével kiszáguldozott a tánctérről az utcára, engem is magával rántva.

„Mi a franc volt ez?” – kérdeztem meglepődve.

„Semmi.”

„Semmi? Azt én is láttam. Minek rángattál ki, olyan jól éreztem magam.”

„Menjünk inkább haza” – vágta rá flegmán.

„Mi bajod van ezzel a sráccal?” – faggattam.

„Semmi, menjünk már. Gyere!”

„Bernardo!” – kiabáltam rá mérgesen.

Egyik kezét csípőre vágta, a másikkal megfogta a hüvelyk és mutató ujjával az orrcsontját. Fejét lehajtotta, szemeit pedig becsukta, majd kis szünetet tartva válaszolt.

„Ő Juan volt.”

„Ez nekem nem mond semmit.”

„Vele csalt meg Cristina, a menyasszonyom..tudod. Egy nőt már elvett tőlem, többet nem engedek. Csak megbántana, hidd el!”

Nem szóltam egy szót sem, csak követtem. Tudtam, hogy igaza van. Láttam rajta, hogy még mindig bántja a dolog, pedig már több éve történt a dolog, akkor még itthon éltem én is. Hazáig síri csendben mentünk egymás mellett. Sajnáltam, nagyon sajnáltam, de csak Juanra tudtam gondolni, s a táncunkra. Igazán szerettem volna befejezni, és megvárni az este végét, hogy mi sülhetett volna ki belőle. Hazaérve ledobtam a cipőimet, majd beledőltem az ágyba. Álmomban Juannal táncoltam, de nem jutottunk el a lényegig, mire felébredtem. A nap besütött az ablakon, pont a szemeimre, pedig álmodoztam volna még.

„Kibaszott Nap! Kibaszott reggel! Anyádat!”

Kócosan a fejemre húztam a párnát, hogy sötétséget csináljak magamnak.

„Kész a reggeli.” – kiabált fel édesanyám.

Próbáltam úgy csinálni, mint aki nem hallja édesanyja hívó szavát. Folytatni akartam a befejezetlen álmomat. Tudni akartam mi lesz a vége, ha már valóságban nem történt meg.

Hirtelen hatalmas durranás riasztott fel, mikor már majdnem sikerült visszaaludnom. Édesapám rúgta be az ajtót, figyelmeztetve, hogy nekem is szólt a hangzavar odalentről. Lehúzta rólam a takarót, majd kisétált. Tiszta libabőrös lettem, ahogyan megcsapta a szellő a szabadban lengő lábaimat. Lassan megszoktam a hirtelen hőmérsékletváltozást, majd hosszan végignyújtóztam az ágyban. Felkeltem, és letisztáztam magamban, hogy ma elmegyek egyet sétálni.

 

Odaléptem a gardróbhoz és kiválasztottam egy sötétkék színű, fehér pöttyös ruhát, ami éppen kellően és visszafogottan bújtatta ki dekoltázsomat. Lelibbentem az emeletről a családomhoz, ahol hatalmas zöldség- és gyümölcstállal vártak, amiből a többiek előszeretettel faltak jóízűen.

„Én nem nagyon vagyok éhes. Inkább elmegyek sétálni, ha nem baj.”

„Nem akarsz enni?”

„Nem nagyon.”

„Beteg vagy?” – kérdezte édesanyám féltő hanggal.

„Jaj, dehogy, csak nem vagyok most éhes. Talán kicsit később.” – nyugtattam meg mosolyogva.

„Rendben, ahogy gondolod kincsem.”

Láttam édesapámon, hogy nem nagyon tetszett neki a kijelentésem. Csak az ételét bámulta miközben a villáját verte a tányér aljához hangosan. Kinyitottam az ajtót, és a beáramló szél megsimogatta a szoknyám alját. Elindultam gyalog a poros úton. Azt sem tudtam merre járok, csak mentem és azt vettem észre, hogy teljesen, számomra ismeretlen területen járok. Csak szalmabálák és tanyák voltak körülöttem. Egy kis erdőféleség mellett is elmentem, ahol egy piciny patak csordogált csendesen. Minden nyugodt és békés volt, amit nagyon élveztem az otthoni zsivaj és ricsaj mellett.

Egy régi, kopott pajta ajtaját láttam meg, aminek az egyik szárnya nyitva állt. Közelebb léptem kíváncsi tekintettel és bekukkantottam. Csak szalmaboglyák voltak öreg, kivágott fák törzsei mellett. Teljesen kihalt volt, nem találtam ott senkit. Leültem az egyik kupac mellé, hátamat a gerendának támasztva. Fejemet hátrahajtottam és becsuktam a szememet. Hallottam, ahogyan a madarak édes dallamokat zengnek odakint, mikor motoszkálást füleltem a pajta emeletéről. Felmentem a lépcsőn és két szerelmeskedő fiatal pár ütötte meg szemem világát. Észrevették, hogy ott álltam. A lány gyorsan zavartan lepattant a fiúról, s hajában lévő szalmaszálakat bogarászta ki markával. A fiú is felkelt a fapadlóról, ágyékához az ingét emelve, hogy eltakarhassa magát előtte.

„Juana?” – kérdezte meglepődve tőlem a fiú.

Először nem voltam benne biztos, de később nyilvánvalóvá vált, hogy Ricardo volt az . A lány rápillantott, majd elindult a lépcső felé. Útközben megállt mellettem és szégyen teli arccal megkért, hogy erről ne szóljak senkinek, mert nagy baja lenne belőle Ricardonak, majd távozott. Ricardo csak állt szótlanul, miközben nadrágját húzta fel. Leült egy rozoga kis sámlira és megtámasztotta a fejét kezeivel. Lassan odaléptem hozzá és megsimítottam.

 

Innentől ezt hallgasd: 

 

 

 

„Nincs semmi baj, nem mondom el senkinek, ne aggódj.”

„Én nem értem, hogy lehetek ilyen. Nem soká megnősülök. Szeretem, nagyon szeretem a leendő feleségem, mégis ilyeneket csinálok.”

Fejéről a tarkóján keresztül lecsúszott a kezem a vállára. Leguggoltam mellé és nyugtatgattam, mire ő hirtelen témát váltott.

„Te mit keresel itt?” – kérdezte.

„A te esküvődre jöttem.” – mondtam a nevetésemet visszafojtva.

Rám nézett bárgyúan, majd ő is elmosolyodott.

„Eddig már megérte, mi?”

„Totálisan. Most már tudlak mivel zsarolni.” – feleltem neki röhögve.

Felállt kezemet megragadva, s felhúzott az ő szintjére. Komoly tekintettel szorosan átölelt és a fülembe súgta.

„Olyan jó újra látni.”

„Téged is.” – súgtam vissza.

Éreztem, ahogyan belenyomja az orrát a hajamba és mélyet szagul bele.

„Hm…ez, annyira hiányzott.”

Elmosolyodtam és még jobban magamhoz szorítottam.

„Tudod, hogy ha nem mentél volna el, most a te ujjadon lenne a gyűrű?” – adta a tudtomra.

Hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly, és eltoltam magamtól.

„Komolyan mondod?”

„Komolyan!”

„Ez hülyeség.” – mondta zavarodottságomban, majd arrébb sétáltam.

Ő visszaült a sámlira, könyökeit a térdén megtámasztva. Megálltam egy helyben, kezeimet összekulcsolva, kisujjamat a számba dugva, körmömet rágdosva és merengtem. Kis idő múlva, felé irányulódtam és melléálltam. Újra megsimítottam a fejét, immár két kézzel. Könnyedén felemelte tekintetét rám irányítva, majd megfogta a vádlimat. Keze lassan csúszott felfelé a szoknyámon keresztül. Átléptem a kép lábát, kezeimet átfontam a nyaka körül és rárogytam.  Szoknyámat felhúzta hátulról, miközben mélyen a szemembe bámult. Fejét a mellkasomnak nyomta és nagyokat szuszogott. Csípőmet mozgattam és élveztem, ahogyan a meleg lehelet beáramlik a ruhám alá. Egyik kezével kifűzte a ruhám mellrészénél található selyemszalagot, s nyaldosni kezdett. Egyre erősebben markolászott és szorított magához. Tudta, hogy rosszat tesz, de mindennél jobban vágyott rám. Feje még mindig a melleim között volt, s ajkaival harapdált, miközben félig már kibontott övét tovább nyitotta, hogy kiszabadíthassa nemiszervét. Tenyerem hullámtáncot járt izmos, feszes vállain. Hátradőlten hajam a földet seperte. Fenekével lecsúszott a sámliról, és az ölében ülve mind a ketten a földre csúsztunk. Rám feküdt, s belém nyomta isteni játékát. A nyakamat csókolgatta szenvedélyesen, ahogyan erőteljes lökéseket mért alsó végtagjaim közé. Erőteljes karjaival kitámasztotta lábaimat a magasba, ami majdnem, hogy a nyakában voltak már. Nagyokat lihegett ajkaimra, de egyszer sem adott se csókot, se puszit. Talán szégyellte magát a dolog miatt, vagy túl szentnek tartotta ahhoz, hogy megtegye más nővel, aki nem a jövendőbelije. Vállaimról lecsúszott, kebleimet már nem takaró ruhát tovább rángatta. Mind a ketten beleéltük magunkat, csurom vizek voltunk, teljesen egymáshoz tapadtunk. Felemelkedtem a felsőtestemet a földről és belékapaszkodtam. Térden állva mozgott tovább bennem. Felizgultan, élvezve az aktust letepertem és hátradöntöttem. Immár ő feküdt a padlón. Mellkasára támaszkodva ugráltam rajta, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Közeledtem az orgazmushoz, amikor egyik pillanatról a másikra, belemarkolt a combjaimba és feltápászkodva a földről nekinyomott a gerendának. Gyorsan magam mögé kaptam és belekapaszkodtam a fa tartószerkezetbe. Fenekemet alulról támasztva dobált, mint egy keményre fújt strandlabdát, közben tovább szuszogott az ütőeremre. Szívem egyre gyorsabban vert, csupasz hátamat pedig teljesen kihorzsolta az érdes fafelület, de nem bántam, mert az élvezet elnyomta a fájdalom érzését. Mélyen belevéstem a hátába körmeimet, mire ő hangosan felnyögött. Keményebben nekem dőlt, majd duzzadó fallosza nagy löketekben belém lövellt. Temérdek mennyiségű ondó szabadult fel, ami nagy cseppekben hullott vissza alánk, a földre. Ellazultan a földre rogytunk közösen. Rajta feküdtem egy darabig nagyokat lihegve rá, fejemet a mellkasára dobva. Pár perccel később Ricardo elaludt. Ránéztem az órájára, ami már délután fél négyet mutatott. Lecsúsztam róla, megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd a nadrágzsebébe belenyúlva kivettem az összes pénzt, ami nála volt, azután csendesen leléptem. A pajta kapuit elhagyva az erdőn keresztül, a kis patak mellett újra elhaladva, ugyan azon az úton mentem egészen a mi farmunkig. Hazaérve, édesanyám a ház előtt ült, s kötögetett.

„Jó nagyon sétálhattál, drágám. Nagyon régóta elmentél, már kezdtünk aggódni, hogy történet veled valami.”

„Egy kicsit elbotorkáltam messzebbre&

Címkék: blog család történet szex érzelem lány kapcsolat fiatal napló otthon mexico jane utcalány csildicsildi szexulitás vulgáris trágár szavak hazalátogatás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://egyutcalanynaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr341860322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.